Sütő Élesztő – Luxus vagy Kulturális Szakadék?

photoA karácsony szinte pontosan két hét múlva itt is van, tehát ezen a hétvégén a beigli sütés tart lázban, amit én diós és mákos ízesítésben szoktam készíteni. A beigli mindig a nagyi feladata volt, s a mai napig isteni finomat készít, noha 84 éves már! Azonban, amióta Angliában élek, az édesapám szívesen veszi, amikor a postás beiglit tartalmazó csomaggal csenget be. Tehát sok választásom nincsen, s beiglit küldök haza a szüleimnek mielőtt Indiába indulok az év hátralévő részére.

Idén három csomagot fogok feladni. Egy a húgomnak megy Gloucesterbe, egy másik Hollandiába az anyósoméknak, s a harmadik pedig a szüleimnek. Omár örömére idén jobban szervezett vagyok, s nem munka után kezdtem el a sütést, ami általában azt jelenti, hogy hajnali 3-ig a konyhában vagyok, hanem az egész vasárnap ezzel telik. Amilyen szürke és undok az időjárás odakint, nem is lehetne jobb programot találni, mint a konyha melegében finom ételeket főzni és sütni.

Azonban a beigli nem olyan egyszerű felénk. Szüleim már elhozták magukkal a diót és mákot még amikor a húgomékat látogatták novemberben, de az élesztő így is kihívás maradt. A szupermarketekben friss élesztő nem kapható, s amúgy is silány a kenyér minősége, tehát miért remélném, hogy lesz jó élesztőjük? Szerencsére olyan negyedben lakunk, ahol van két pékség. Logikus lenne, hogy csak megszánnak, s eladnak annyit, amennyi a beiglihez kell. Naív gondolat!

A pékárut forgalmazó bolt bizony East Dulwichban taláható, azonban a pékség maga olcsóbb környéken üzemel. A végeredmény, hogy finom kenyeret tudunk venni, de élesztőt a péktől sem tudunk beszerezni könnyedén legyen szó akár a Luca’s vagy a Blackbird pékáru boltról.

No, hát akkor ott vannak a magyar boltok, gondoltam magamban. Majd ott szerzem be az egy kockányi élesztőmet. Semmi akadálya, vagy minimum összegben kell rendelnem vagy akár 45 km-t kell utaznom oda-vissza. Egyik sem vonzó, hogy őszinte legyek.

photoEzért örültem meg, amikor kiderült, hogy a Whole Foods Market a Piccadilly környékén tart friss élesztőt. S láss csodát, tényleg úgy, ahogy kell, friss élesztő kockát kaptam. Még nem is okozott nagy felfordulást sem, mert a szombati kondizással össze tudtam kapcsolni, hogy a West End-be elmenjek. A csomagolást érdemes megfigyelni. Német és svéd felirat, ami azt magyarázza, hogy bio élesztő és mikor jár le a szavatossága.

Most, hogy már a beigli tésztája a párkányon pihen, azon gondolkodom, hogy vajon annyi “mű kaját” esznek az angolok, hogy a friss élesztő különlegességé vált-e vagy ekkora-e a kulturális szakadék a britek és a közép-európaiak között? Úgy vélem, mindegyikben van egy kis igazság, mivel az élesztős tészták időigényesek és odafigyelést is követelnek. Ugyanakkor sokkal többet is adnak, hiszen jó szívvel kínáljuk és örömmel nézzük, ha jó étvággyal fogyasztják.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s