Kolbász Kóstoló – Goa, India

IMG_1649Több, mint fél évszázaddal ezelőtt, 1961. decemberében lett Goa független és az Indiai Szövetségi Állam része. Ennek ellenére nagyon sok hétköznapi dolgon érezhető a portugál örökség. Amint a dél goai nagyváros, Margao felé tartunk, a legjobban szembetűnő gyarmati korszakra emlékeztető jel az egykori portugál házak látványa. Szép nagy tornác futja körbe ezeket ez épületeket, hogy a déli nap rekkenő hőségétől menedéket nyújtson.

A város központja felé haladva a koloniális építészet helyét a beton és vas veszi át. Ilyen környéken található az N.M.M is, vagyis a New Market Margao (margaói új piac). A robogók, tuk-tukok és egyre több autó kürtje hallható. Igazi városi ricsaj és kavalkád.

A piac a szó minden értelmében a város központjában található. Háziasszonyok, lányok és vénasszonyok, illetve hinduk, muzulmánok és keresztények egyaránt nyüzsögnek, hogy a kofák és boltosok portékái közt megtalálják a kedvükre valót. Márpedig bőven akad itt méterárus, fűszerkereskedő, tea és kávé boltos, illetve zöldséges és gyümölcsös kofa. Azonban a piac egy szeglete le sem tagadhatná, hogy füstölt kolbászt árulnak ott, hiszen oly erősen érezhető már messziről is a füstölt áru illata.

Talán az utolsó árufajta, amit a modern utazó fellelni várt volna, de a portugál hagyományok bizony a konyhában is fellelhetők még! A pálma fák alatt rohangáló disznók a hentesnél találják magukat szembe sorsukkal. A sertés az egyik leggyakrabban fogyasztott hús fajta a csirke és a hal mellett a goai háztartásokban. Akárcsak a Földközi térségben vagy Közép-Európában, a kolbásznak Goában is van hagyománya, amint arról Vita Crasto (jobb oldalt az lenti képen), helyi kolbász és füstölt hús készítő és keresekdő tájékoztatott. Vita elmondta, hogy az élő sertést úgy veszi a falusiaktól, hogy a kolbászhoz legyen friss húsa. Arról nem beszéltünk, hogy ki vágja a disznót otthon. Az viszont biztos, hogy napi 20-40 kilót használ fel friss kolbász készítéséhez.

IMG_1653A részletes receptet sem kaptam meg, de annyit elárult, hogy a darált disznó húson kívül még sót illetve indiai fűszerkeveréket használ fel mielőtt a boltban vett, már használatra kész marha bélbe tölti a kolbászt. A töltést követően cérnából készítenek kötözést a kolbász körül, így osztva a hosszú darabot kb 1.5 centis adagokra. Ezek a másfél centis darabok egyben a mértékegységet is szolgáltatják, mivel ezek mentén adagolják ki a piacaon a kuncsaftoknak. Egy ilyen adag 2.5 rupiba kerül, vagyis kb 9 forint 94 fillérbe. Napi 5,000 adag kolbászt ad el Vita, ami 49,700 Ft-os bevételt jelent. Mire ebből az összes költség levonásra kerül, elmondható, hogy nem luxus üzletről van szó!

A kolbászos kofák standját finom füstölt és paprikától teli levegő lebegi körbe. Két fajta kolbász kapható: nyers és főtt. Igaz, mindegyik füstölt! Az előre főzöttet könnyebb és gyorsabb otthon felhasználni. A kolbászt aztán a goaiak is kenyérrel eszik vagy főtt rizzsel illetve burgonyával.

A füstölt illat annyira elcsavarta az orromat, hogy én is vettem 4 kis darabot egy kóstoló erejéig. Annyit azonban hozzá tennék, hogy majd nyolc éve nem ettem húst! Tehát tényleg csak kóstoló volt, vagyis szájba vettem, kóstoltam és kiköptem.

Mindezt egy jó slukk házi pálinkát követően volt bátorságom megtenni. Noha a kolbász elég zsírosnak néz ki, az érzés meglepően száraz volt, s ennek megfelelően a paprika, kömény, kurkumagyökér és egyéb fűszerek voltak leginkább érezhetők. Miután kiköptem az összerágott kolbászt, egy újabb nagy adag pálinkával mostam le a finoman fűszerezett, de vegetáriánusnak túl húsos ízt.
IMG_1648

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s